Megérkeztem – motyogta magában majd tárcsázni kezdett.

• Halló! - Szólt bele a telefonba a vonal másik végén egyik legjobb barátnője Emili.

• Jázmin vagyok. Tökéletes az új lakásom ezt látnod kéne. Gyönyörű a kilátás innen az 5. emeletről.

• Ha nem mondod ki sem találom ki vagy – nevetett fel a telefon másik végén Emili. - Akkor nincs más dolgunk mint felavatni a házat.

• Ott még nem tartok van még mit elpakolnom a lakásban, rengeteg doboz van még itt amit el kell pakolnom.

• Rendben akkor majd szólj, hogy mikor avatunk házat és szervezem a bulit.

• Rendben de most ne haragudj mennem kell mert rengeteg dolgom van még.

• Megértelek és kicsit sem irigyellek. Légy jó és vigyázz magadra. Szia!

• Te is légy jó és vigyázz magadra. - Alig tettet le a telefont ismét tárcsázott. Felhívta másik legjobb barátnőjét Kiarát és elmondta neki is ugyan azt mint amit pár perccel ez előtt elmondott Emilinek.

Két szobás 5. emeleti lakásának ablakai pont a parkra néztek. Gyönyörű kilátást biztosított a hely és képes lett volna egész nap csak nézni a parkot és az járókelőket. Teljesen elvarázsolt a látvány. Ahogy ült ott és elmerengett meglátott valakit. A srác barna hajú és kék szemű jóvágású fiatal ember volt. Teljesen levett a lábáról még így is, hogy csak az ablakból látta. Néhány perccel később felállt az ablakból és neki kezdett a pakolásnak. Olyan 1 óra körül végzett a pakolással. Alig várta, hogy lefekhessen aludni. Ahogy beért a szobába egyből beesett az ágyba, de valamiért nem tudott aludni. Nem tudott elaludni anélkül, hogy ne arra a jóképű srácra gondoljon. Cikáztak egész éjjel a gondolatok a fejében, vajon ki lehet az a srác? Vajon mit keresett ott és mivel foglalkozhat? Mire elaludt volna, csörgött az ébresztő óra. Alig bírt felkelni, de összeszedte magát és elindult dolgozni de akkor még nem sejtette mi vár rá.